دانلود کتاب Binyekáreszi Levelek

„2012. július 8-án Szabó László, legtöbbet publikáló munkatársunk, a
legjobb humorú barátunk, »Tanár Úr« örökre elment. A
társadalomnéprajz úttörője, a nemzetközileg is elismert professzor 72
éves volt.
Szabó László 1939-ben született Mátészalkán, de élete végéig
sérelmezte, hogy a kórházi ellátás miatt személyi igazolványába nem
gyermekkori települését, Fehérgyarmatot írták. A középiskolát
Debrecenben végezte, s ide járt a Zenedébe is. 1963-ban szerzett
Debrecenben magyar–történelem–néprajz szakos diplomát, és
ugyanekkor került a Damjanich János Múzeumba történészként, ahová
az öccse is követte, így Tanár úr az egyszemélyes múzeumban néprajzos
lett. 1968-ban doktorált, 1974-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1993-
ban docens lett, 1994-ben habilitált, 1997-ben pedig akadémiai doktori
címet szerzett. Tanított a Debreceni Egyetemen, a Jászberényi Főiskolán.
Munkája során kutató, gyűjtő és feldolgozó munkát egyaránt végzett, a
Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumi szervezet meghatározó
egyéniségévé, tudós muzeológusává vált. Tudományos fokozatain túl,
egyebek mellett a Magyar Kultúra Lovagja, Szolnok város Ezüst Pelikán
Díj cím birtokosa. »A Jászságért« Alapítvány kuratóriuma 2010-ben
Jászságért Díjjal tüntette ki.
Publikációs listája 350 tételt is meghaladja, melyből 20 önálló kötetet
jegyzett páratlanul termékeny munkássága alatt. Munkamódszerével,
szemléletmódjával, kitartásával iskolát teremtett. A néprajzkutatók új
generációja építkezett gyűjtéseinek tapasztalataiból. Múltunk
krónikásaként fogott hozzá a Szolnok Megyei Néprajzi Atlaszának
befejezéséhez, az Adatok Szolnok Megye Történetében pedig a megyetelepüléstörténeti adatait gyűjtötte össze munkatársaival. Szemléletét
kitűnően tükrözi a Szolnok Megye Népművészete kötet, amely a népélet
minden területét a népművészet szemszögéből mutatta be. Később a
többi megye hasonló kiadványai közt egyik sem tudta ezt a felfogást
magáévá tenni.
Szabó Tanár úr foglalkozott a magyar rokonsági rendszerrel, a munka
néprajzával, népművészettel, s habár legtöbbet a társadalomnéprajz
területéről írt, úgyszólván tudományunk valamennyi területén
munkálkodott.
Kiváló humorát mindenki ismerte. Néprajzi gyűjtések alatt sokszor
hangoztatta, ha el akarunk különíteni egy-egy eseményt, hogy mikor
történt, akkor aszerint kérdezzünk, hogy az adatközlő a tragédiákra vagy
a hülyeségekre emlékezik vissza jobban. A nők ugyanis inkább úgy
pörgetik vissza az esztendő kerekeit, hogy »akkor halt meg
keresztanyám«, míg a férfiak úgy, hogy »Pista bátyám akkor purcantott
a prédikáció alatt«. Rengeteg együtt töltött múzeumi év után a
nyugdíjban is talált magának elfoglaltságot. Régi gyűjtéseinek adatait
összerendezgette, s az adalékokat élete munkásságának esszenciáival
bővítette véleménnyé, melyet honlapunkon osztott meg másokkal.
Csodálattal szemlélte paraszti világunkat, nem csupán terep, vizsgálandó
anyag volt számára a magyarság, a vidék, de látta annak lezüllesztését
is, s néprajzkutatókra nem jellemzően, meg akarta menteni hazánkat,
fajtánkat. Erre dolgozta ki élete végén a Tiszazugban azt a programot,
melynek segítségével a magyarság felemelkedését remélte. Istennek
hála, egyre többen ismerik fel, mennyire igaza volt! Sok terve volt még,
szerette volna, ha egy Jászság cd-rom is készül korábbi cikkeiből.
Igyekszünk ezeket az elindított folyamatokat befejezni, s gondolatait,
észrevételeit szélesebb közönséghez eljuttatni.”
Benedek Csaba
ʻMeghalt Szabó László néprajzkutatóʼ
(Kárpátmedence, 2012. július 30.)